De előfordulhat az is, hogy a momentumos politikus azzal kalkulál: saját, baloldali támogatói és szavazói körében nem néznék túl jól, ha polgármesterként Újpestet képviselné egy kifejezetten a melegjogok mellett kiálló rendezvényen. Ősszel ugyanis ismét lesz egy időközi önkormányzati voksolás a kerületben, egy billegő körzetben, így kulcsfontosságú, hogy jelöltje ne hendikepről induljon. Ha nyíltan kiáll az LMBTQ-mozgalmak, jogok mellett, azzal egészen biztos muníciót szolgáltat azoknak a jobboldali pártoknak (Mi Hazánk, Fidesz-KDNP), amelyek szintén megmérettetik magukat, nem beszélve az UTE-szurkolók várható felháborodásáról.
Kérdésekkel fordultunk az újpesti polgármesterhez, hogy megtudjuk, miért nem ment el idén sem a szombati Pride-ra? Kapott-e felmentést a Momentum vezetőségétől, netán direkt ment szembe a vezetőség kérésével? Kalkulál-e a korábbi bejegyzése, illetve a mostani távolmaradása miatt párton belüli etikai vizsgálattal? A politikus azt írta válaszában, azért nem ment el az LMBTQ-eseményre, mert a családjával nyaralt. Hozzátette, hogy nem kért engedélyt a pártvezetéstől a távolmaradásra, mert a Momentum nem a „Fidesz”, és nem kalkulál etikai vizsgálattal sem.
Utóbbira azért is kérdeztünk rá, mert lapunk forrásai szerint a liberális párton belül egyáltalán nem nézik jó szemmel, hogy Déri kifejezetten jó viszont ápol a Demokratikus Koalíció alelnökével, Újpest országgyűlési képviselőjével, Varju Lászlóval.
Az egykori jobbikos viszont kiáll Déri Tibor mellett
Szabó Balázs, aki a Jobbik színeiben került be a IV. kerületi képviselő-testületbe, de ma már független képviselőként vesz részt a grémium munkájában, volt az egyetlen, aki nyíltan kiállt a városvezető mellett. A pálya jobboldala című podcast-műsorban mások mellett arról is beszélt, nagyon sajnálja, hogy a „homokoslobbi” megtámadta a momentumos polgármestert. Viszont azt semmiképp sem állítja, hogy Déri homofób lenne.
Szabót a Mandiner.hu is utolérte, megkérdezve, miért nem tartja homofóbnak a kerület első emberét. „Déri Tiborral ezer és egy vitám van, lényegében már alig valamiben tudok vele egyetérteni a város vezetését illetően, azt azonban meg kell jegyezzem, hogy amióta tavaly beleszaladt az emlékezetes Diákfesztes fiaskóba, melyet a helyi DK szervezett meg a háta mögött, azóta sokat tanult az esetből és ha nem is nyíltan,
de a háttérben valóban karakán módon áll ellen a homokoslobbi egyre agresszívabb nyomulásának és erőszakos követeléseinek.
Legalább ezt az egy ígéretét betartotta, Újpestre nem engedi be sem a Pride rendezvényeit, sem pedig a homokospropagandát.”